Devecsery László –
Segítség, sok a hó!
A Mikulás már aludt. Reggel korán
kellett indulnia, hogy minden kedves kis barátjához eljusson. A szánkó
telis-tele ajándékokkal. Örülnek majd a gyerekek!
Talán még álmában is erre
gondolt. Igazán szépet álmodott. Mindenütt mosolygó, kacagó gyerekeket látott,
akik énekeltek, táncoltak és verset mondtak. Jókedvűen pillantott
mindegyikükre, s örömmel látta, mennyit nőttek tavaly óta. Éppen énekelni akart
- együtt a vidám gyereksereggel -, amikor recsegés, ropogás szakította félbe az
álmot. Felriadt.
Alig tudta kinyitni a szemét.
Legszívesebben aludt volna tovább, de az a rettenetes hang ismétlődött. Gyorsan
felkapcsolta a villanyt. Ránézett az órára. Annak a hangját gondolta
recsegésnek, ropogásnak, hegyomlásnak, földrengésnek..., pedig csak azt
jelezte:
- Ideje felkelni, fürgén útra
kelni!
Mosakodott, fésülködött,
felöltözött, a reggeli tornáról sem feledkezett el. Hamar reggelizett és
alaposan fogat mosott, azután magára vette jó meleg bundáját, hiszen nagyon
hideg van odakint.
- Először kinyitom a kaput, addig
se fázzanak a szánkó előtt a szarvasok! - gondolta.
Egy fordítás, két mozdulat, ám a
kapu zárva maradt. Hiába nyikordult-csikordult a kulcs, s fordult el a zárban,
hiába nyomta a kilincset... Nyomta, húzta, cibálta, lökdöste, bökdöste: semmi!
A másik kapuhoz szaladt. Nem
nyílt. A harmadikkal és a negyedikkel is feleslegesen próbálkozott.
- Több kapu nincs! Ráadásul
mindegyik kifelé nyílik.
Felnézett a magasba. Sűrű
pelyhekben hullt a hó. Lepillantott: térdig gázolt ő is ebben a csodálatos
fehérségben.
- Biztosan a sok-sok hó
torlaszolta el a kapukat! A gyerekekhez pedig el kell mennem! Kár, hogy nem
tudok repülni! Hogyan szabadulhatnék ki a Mikulásvár fogságából?
Tűnődött, gondolkodott. Beszaladt
a házba, fel a toronyba. Meghúzta a várharang kötelét. A csendes hóesésben
messzire szállt a bimmm-bammm...Madarak, őzek, szarvasok és az ébredező mókusok
figyeltek a szavára. Mindenki a Mikulás-hegy oldalára szaladt. Alig találták
meg a bejáratot, úgy beborított mindent a hó.
- Segítenünk kell a Mikulásnak! -
mondták a madarak.
- Segíteni, segíteni! Hogyan
segítsünk? Bemenni sem tudunk! - morgolódtak az őzek és a szarvasok.
- Ti legalább tudtok repülni -
szóltak a mókusok, akik legszebb álmukból ébredtek...
Megszólalt a legöregebb,
legbölcsebb szarvas:
- A madarak repüljenek, a mókusok
másszanak be a várba! Odabent kérdezzétek meg, hogyan tudnánk segíteni...Mi
addig idekint patáinkkal kaparjuk a kapu előtt a havat.
Amint mondta, úgy is tettek. A
madarak repültek, a mókusok másztak, s egykettőre a Mikulás előtt álltak.
vusztok, kedves kis barátaim!
Köszönöm, hogy a segítségemre siettetek. Nem tudom, mit tegyünk...Sok-sok
gyerek vár mindenütt. Az ablakokban szépen kitisztított kis cipők. A szánkóm
tele ajándékkal. Én meg ki se tudok lépni az udvarról.
- Mi a csőrünkbe csippentjük az
ajándékokat, s elvisszük mindenkinek...- ajánlották a madarak.
- Mi puttonyt teszünk a hátunkra,
abba rakjuk a meglepetést... - javasolták a mókusok.
- Kedvesek, aranyosak vagytok, ám
a nagyobb ajándékokat el sem bírnátok. Olvasni sem tudtok. Pistinek vinnétek
azt, amit Kati vár...Örömből szomorúság, meglepetésből csalódás lenne!
Köszönöm, de nem ez a megoldás. Nekem kell kijutnom! Hogyan? Még nem tudom...
- Eszembe jutott valami - szólt a
bagoly.
- Mondd gyorsan! - sürgették a
többiek.
- Mit gondoltok, melyik állat a
legerősebb a környéken?
- A medve! A medve!
- A medve alszik. Minden óvodás
tudja! S ha csak egyszerűen aludna, de mélyen alszik, nagyon-nagyon mélyen.
- Ráadásul horkol, hogy zeng belé
a vidék!
- Fel kell ébreszteni! Ezt a
sok-sok havat csupán ő tudja eltakarítani a kapu elől.
- Gyorsan keressük meg!
A madarak repültek, a mókusok
fürgén másztak. Odakint elmondták a többieknek, hogy mit kell tenniük.
Hamarosan a mackó barlangjához
értek. Megálltak. Hallgatóztak, füleltek. Rémisztő, ijesztő és rettentő
hangokat hallottak. Óvatosan belopakodtak.
Odabent, jó meleg dunnája alatt,
hanyatt fekve aludt a maci, és horkolt, és horkolt, és horkolt. Visszhangzott a
barlang, zengett-bongott az erdő, a hegy. Az állatok szólongatják, cirógatják,
simogatják, csiklandozzák, ébresztgetik, keltegetik, ám az álom nem szűnik, nem
szökik.
Ekkor eszükbe jutott a kicsi,
játékos kedvű, mindenkit utánzó nyuszi. Elszaladtak érte, s a barlangba hívták.
- Kedves Nyuszkó! Légy szíves,
utánozd a rigó fütyülését, a kakukk hangját, a békák brekegését!
- Ha csak ez kell, megteszem én!
Azzal fütyült, kakukkolt,
brekegett, a mackó is beleremegett. Felnézett, s nagy csodálkozva kérdezte:
- Itt a tavasz? Felkelek.
Nyújtózott egy nagyot. Az állatok
megnyugtatták:
- Nincs még tavasz, tél borul az
erdőre...
- Akkor miért keltettetek fel?
- A segítségedet szeretnénk
kérni...
- Éppen ilyenkor, amikor a
legszebbet álmodtam...Annyi mézet én életemben nem láttam...üüüm...Miben
segíthetek?
- A Mikulás...
- A Mikulás? Miért nem ezzel
kezdtétek?
- Nagyon sok hó esett az éjszaka.
Eltorlaszolta a Mikulásvár kapuját. Nem tudja kinyitni, ajándék nélkül maradnak
a gyerekek!
- Dehogy maradnak! Dehogy
maradnak! Brum-brum, sőt: brumm-brumm, azt a havat szeretném én látni,
amelyikkel nem bírok el! Gyerünk, szedjétek a lábatokat! A szárnyaitokat se
kíméljétek!
Hipp-hopp, hipp és hopp, oda is
értek. A medve vezetésével mindannyian munkához láttak.
Odabent a Mikulás izgatottan
várt, várakozott...Egyszer csak megnyikordult, megcsikordult a kapu. Kitárult.
Vidám állatsereg köszöntötte.
- Köszönöm a segítséget!
Köszönöm, hogy nem maradtak ajándék nélkül a gyerekek! Köszönöm! Köszönöm!
- Neked mindig szívesen segítünk.
Most siess utadra, el ne késs!
A Mikulás felpattant a szánkóra, az
ajándékok tetejére, s csengő-csilingelve-énekelve, víg örömmel indult útjára.
Barátai még akkor is hallották a hangját, mikor a hegyoldal eltakarta előlük.
A medve visszafeküdt jó meleg
ágyába. Pillanatok alatt elaludt. Másnap reggel felébredt. Felkelt, a barlang
szájához ment. Kinézett. Elállt a hóesés. A végtelen fehérségben lábnyomokat
pillantott meg. Távolodó énekszót hallott. Majdnem megbotlott
valamiben...Ránézett. Nem akart hinni a szemének. Lehajolt, felemelte azt az
óriási üveget, ami tele volt a legfinomabb akácmézzel.
Az üveg mikulászacskóban volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése