Volt egyszer egy szegény asszony, annak a szomszédja meg egy fösvény asszony. Olyan irigy volt ez az asszony a szomszédban, hogy még a kakasszót is lesajnálta a kerítésről. A szegény asszony igen dolgos volt, éjt nappallá téve dolgozott kicsi kenyeréért. A magánakvaló szomszédasszony meg csak a maga javát szaporította.
Egyszer a szegény asszony kapuján zörgetnek. Kapuig érve már tessékelte beljebb a vendéget.
- Jöjjön beljebb, lelkem! Kicsi a konyhám, de a kemencénél megalhat.
Azt a kicsi levest is két tányérba vette, és az esti sötétben utolsó gyertyáját is meggyújtotta a vendég tiszteletére. A kicsi gyertya hamar leégett, így nyugovóra tértek. Reggel a kakasszóval ébredtek, s a gyertyamártogató Luca a jó szállásért és vendéglátásért cserébe gyertyát adott a szegényasszonynak. De nem akármilyen gyertyát ám!
- Idehallgass szegényasszony! Ez egy varázsgyertya, ami Neked mindig világít, s amit csinálsz, azt szaporíthatod mellette.
Ezzel elköszönt, s ment a dolgára.
A szegényasszony következő estére – mivel már nem volt más gyertyája – elő is vette, mondván:
- Na nézzük, mit tud ez a Luca-gyertya!
Lássatok csodát! Reggelre az a kicsike gyapjúfonal, amit este megkezdett, akkora gombolyag lett, hogy majd’ kifutott a házból. A szegényasszony maga is elcsodálkozott ezen, de aztán minden este csak tovább tette-vette dolgát, és így lett szép posztója, szőttese, amiből még pénzt is csinálhatott magának. A vásárban vett egy tyúkocskát, aztán egy szép libát, karácsony előtt már malacot is.
Na de az a fösvény szomszédasszony! Csak látta, nézte ezt a sok változást, sápadt el az irigységtől! Hogy lehet ez? Mit csinálhat ez az asszony a szomszédban, hogy így fölvitte az Isten a dolgát? Egész belebetegedett a kíváncsiságba. Hiába hívott doktort a harmadik vármegyéből, bajára nem volt orvosság.
Egy este zörögnek a kapuján.
- Ki áll itt ilyen késői órán? – kiáltott ki dölyfösen az utcára.
- Gyertyamártó asszony vagyok, szállást keresek éjszakára.
- Nincs énnálam szállás, csak a pajtában! Ha az megfelel, jöjjön be!
- Hosszú útról jövök, vacsorára kaphatnék-e egy tál ételt? Megfizetném a jóságát!
- Nincs énnékem egyebem, mint ez a kenyérvég!
Luca azt is megköszönve, nyugovóra tért a hideg pajtában. Másnap reggel a szállásért és az ételért egy szál gyertyát adott.
- Idefigyeljen gazdasszony! Csak ezt a szál gyertyát adhatom, kendnek, de nem akármilyen gyertya ez! Ha meggyújtja, azt szaporítja, amit csinál!
Hát a fösvény asszony igen csak húzta az orrát erre a kicsi fizetségre, de mivel Luca már fél lábbal az utcán volt, nem tehetett mást, mint becsukta utána a kaput.
Estére kelve kezébe akadt a gyertya, amit dúlva-fúlva lobbantott lángra, magában szidva előző napi vendégét, hogy az így meg úgy… Hogy képzeli, hogy ilyen kicsinységgel fizette meg szállását és vacsoráját. Mire a nap felkelt, mérge, epéje úgy elöntötte, hogy már lassan papért kiáltott. Teltek, múltak a napok, a fösvény asszony minden vagyonát doktorokra költötte, s bizony ételéről az a csepp asszony gondoskodott a szomszédból, aki addigra már igen tehetős lett, s mivel jószívű volt, szomszédasszonya kevélységét sosem rótta fel.
Egyik este ismét a faluban járt Luca, a gyertyamártó asszony. Gondolta, nem keres szállást másutt, mint a faluvégen, ahol a két özvegyasszony élt magában. Mivel fényt csak a hajdan volt szegény asszonynál látott, így bebocsájtást is ott kért. Itt az asszony jó vacsora mellett elmesélte töviről hegyire, hogy miként betegedett és szegényedett meg a szomszéd, s hogy neki hogy szaporodtak javai a gyertya lángjánál.
- Na, te asszony! Jól kiismerted a gyertyám varázserejét! S mivel jó és szorgalmas voltál, csak a jóságod és vagyonod gyarapodott. Fösvény szomszédasszonyod pedig saját sorsa szerint belebetegedett irigységébe.
Aki mesém nem hiszi, járjon utána, itt a szomszéd falu határában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése